A színek nagy mértékben hatnak az emberre: feltöltik vagy kedvetlenné teszik, szépséget adnak neki vagy elcsúfítják. Ezért nem mindegy, ki milyen színt használ.
A színeknek életünkben nem csupán dekorációs szerepük van, hanem energiájuk is. A fény különböző hullámait ugyanis nem csak a szem, hanem a test egésze is felfogja. A színek a pszichére is hatnak, amit elsősorban a különböző termékek, kereskedelmi áruk értékesítésénél használnak ki a szakemberek. A mélypiros üvegcsében lévő parfümhöz az érzékiség képzete kapcsolódik, míg a kék ásványvizes palack a frissesség érzetét kelti.
A színek hatalmának kiaknázása nem újkeletű dolog, már az ókorban észrevették, hogy bizonyos színek bizonyos hatással vannak az emberekre. Némelyiknek éppen ezért mágikus erőt tulajdonítottak. Halottaikat például vörösre festették, mert bíztak abban, hogy ez a meleg szín életre kelti őket.
Manapság egyre nagyobb teret hódít a színterápia, mely kapcsolatban áll az energia áramlásával. Egy kísérlet során az résztvevőknek különböző színeket mutattak, s közben mérték energia-kibocsátásukat. Az energiamérő minden színnél más-más mértékben mozdult el, ami azt bizonyítja, hogy egyes színek több, mások kevesebb energiát közvetíttek a készülék felé. A kísérlettel az is bizonyítottnak tűnik, hogy a színek közül némelyik vonzó, némelyik viszont taszító hatású.
Színválasztással foglalkozó pszichológusok megállapították, hogy bonyolult idegrendszeri folyamat eredménye, ki miért választ adott érzelemhez bizonyos színt. Az öröm kifejezéséhez általában telített, vidám, világos szín, a bánathoz pedig sötét társul. A pszichológusok azt is megfigyelték, hogy a színek osztályozása életkoronként változik. Az élénkebb, aktívabb, ingerkereső életkorban a harsányabb színek, míg idősebb korban inkább a pasztellszínek dominálnak a választásnál.
A színek sok mindent elmondanak arról, aki viseli vagy használja őket. Az egyes színek jelentései a következők:
Fehér: a tisztaság, a rend, a semlegesség színe. Aki kedveli ezt a színt, annak domináns tulajdonsága az ártatlanság, a jóság, szereti a tiszta érzelmeket. A tarotban: tisztaság, tökéletesség, ártatlanság, a fény megjelenése, szentség, egyszerűség, jang.
Lakberendezés: világosságából adódóan tágítja a teret, a többi szín között semlegesítő szerepe van. Háttérként alkalmazva mindent kiemel.
Fekete: az éjszaka, a halál, a szerencsétlenség, a bűn színe. Fehérrel párosítva ünnepélyes hatást kelt. A kapcsolatok, a karrier színe is, olyan összetett szín, ami sok mindent magába foglal.
A tarotban: űr, halál, idő, éjszaka, hideg, jin.
Lakberendezés: nagy felületen nyomasztó hatású, a világtól való elszakadás, a bezártság érzetét kelti. Kis felületen viszont minden színnel alkalmazható, kiemeli hatásukat, világosít.
Szürke: a semlegesség, a tartózkodás, a visszahúzódás színe. Egyhangúságot tükröz.
A tarotban: felhők, változás, semleges képesség, hogy bármely irányba mozdulj a sötét és a világos között.
Lakberendezés: nagy felületen monotóniát, kedvetlenséget okoz, viszont a tarka színek kavalkádját tompítja.
Kék: a nyugalom, a feloldódás, a végtelen érzésének színe. Aki e színt szereti, domináns tulajdonsága a finomság, az érzékenység. A kék nagy csendességet és hűvösséget áraszt, ez a biztonság érzetét is kiváltja. Csökkenti a vérnyomást, a pulzust, tompítja a fájdalomérzetet.
Lakberendezés: sötétebb árnyalata nagy felületen távolság- és mélységérzetet kelt, feketével kombinálva depresszióra hajlamosít. Világosabb árnyalata friss, üde érzetet, levegős hatást kelt, a kis helyiségeket optikailag tágítja.
Vörös, piros: élénkítő, izgató, serkentő hatású szín. Aktivitást és dinamizmust sugároz.
A tarotban: erő, energia, tűz, a Nap, szenvedély, nemi ösztön, férfiasság, aktív elem.
Lakberendezés: kis felületen, tárgyakon kellemes, meleg érzetet kelt. Nagy felületen azonban nyugtalanító, nyomasztó, lehangoló hatású.
Ibolya, lila: öreges, álmosító szín, a hideg kék és a meleg vörös keveréke. Nyugtató és nyugtalanító hatású is lehet attól függően, hogy melyik szín dominál. Aki e színt kedveli, az vágyakozó, álmodozó, melankóliára hajlamos ember. A misztikum, a tudatalatti színe is, meditálásra késztet. Ellentétes érzelmeket kiváltó hatása miatt sokan nem kedvelik.
A tarotban: intelligencia, egyensúly, egyenlőség.
Barna: a fa, a föld színe. Biztonságot, melegséget, állandóságot tükröz. A gyerekek általában nem kedvelik, a stresszben élő felnőttek viszont vonzódnak hozzá.
Lakberendezés: a lakást más színekkel kombinálva kedélyessé, egyedüli színként azonban unalmassá, bánatossá teszi.
Rózsaszín: a fiatalok egyik kedvenc színe. Önmagában édeskés.
A tarotban: szerelem, tökéletesség.
Sárga: lelkesítő, ösztönző, optimista, meleg, sugárzó szín. Aki szereti, annak domináns tulajdonsága a nyíltság, a közlékenység, a kiváló kommunikációs készség. Fokozza az étvágyat. A citromsárga árnyalat serkentőleg hat az agytevékenységre, a zöldessárga pedig megnyugtatja az idegrendszert.
Lakberendezés: a helyiséget világossá, tágassá, meleggé teszi. Erős árnyalata nagy felületen idegesítő hatású lehet.
Narancssárga: élénkítő, vidámságot keltő, meleg szín. Nyíltságot, örömöt, boldogságot sugároz. Aktivizáló hatású, növeli a koncentrálóképességet, a kreativitást, a munkakedvet. Kiváló a depresszió ellen, növeli az étvágyat, jó hatással van az emésztőrendszerre.
Zöld: a természet, a megújulás, a remény, a nyugalom és az egyensúly színe. Harmóniakeltő, csökkenti az ingerültséget, a fáradtságot. Biztosítja a pihenést, az erőgyűjtést, a regenerálódást. Csökkenti a vérnyomást, tágítja az ereket.
A tarotban: természet, bőség, tavasz.
Lakberendezés: világos, sárgászöld árnyalata barátságos, fiatalos, élettel teli, aktív. Közepes tónusú fűzöld árnyalata kissé komolyabb, biztonságot sugárzó. Sötétebb, kékeszöld árnyalata pedig ünnepélyességet, nyugalmat áraszt.